2023. február 18., szombat

A nagy visszatérés

 Sziasztok!

El se hiszem, hogy megint oda jutott a világ, hogy blogolni fogunk, mert más felületek annyira le lesznek szabályozva. De jó magyar szokás szerint, majd ezt is valahogy megoldjuk. Nemrég beszélgettünk miket is hímeztünk eddig és nem is volt olyan könnyű utána nézni ennyi év után.Ezért is jöttem vissza nosztalgiázni, s miután végignéztem rájöttem mennyi minden a feledésbe merült vagy még a mukk fázisban van vagy épp,hogy sok év után elkészült.

Mindenképp keresek elő fotókat, hogy frissítsem a honlapom :) és hogy megosszam veletek. Még mindig hímzek, úgyhog lesz mit :)




2019. február 1., péntek

Az új szerelem



Az új szerelem

Bevallom már karácsony előtt is nézegettem ezt a készletet a neten. Mindig csak ráneztem meg van e még. Körbenéztem a kézimunka oldalakon, kalkuláltam az árat, nagyságot, hogy át tudnám venni személyesen, nincs rejtett kiadások, mint a postaköltség, vagy mennyire messze van a munkahelytől vagy a lakástól. De végül mindig le is beszéltem magam róla, hogy nem is kell az nekem van mit hímezni, minek költsek még rá. Na meg a másik is ott vár a sarokban a fotelben ülve. Aztán gondoltam eggyet. S írtam a hirdetésre, hogy megvenném, de nyomott áron. Hátha! Mivel a páromtól azt látom az üzlet terén merésznek s szemtelen és kell lenni én is beoróbálkoztam. 
Feltettem a kérdést adná e olcsóbban, aztán miután az eladó szabott egy számomra kedvezőbb árat, megkérdeztem nem e lehetne utalvánnyal fizetni. ÉS BEJÖTT! Én voltam a legjobban meglepődve. Így aztán gyorsba át is vettem, két nappal később. Most meg, ábrándosan nézegetem itthon egy cappuchinoval a kezembe. Alig bírom ki, hogy ne bökjek bele. Nagyon jó szép színek, anyag is Aida 12*20cm nem nagy, nem kicsi. Bár tudom téli, meg gyerek szobába való, de tetszik.
 Gondoltam megosztom, hogy itt örvrndezrk neki, mint egy nagy gyerek. Lehet titkon a tudatom a saját szobámba az ágyam felett akarja látni, egy téli vagy karácsonyi estén :) :D


2019. január 26., szombat

 Majoránnas lencse leves

Közkívánatra lencse leves készült. Először is előkészítettem mindent, hogy a párom neki tudjon kezdeni a főzésnek, mert ugye ő fogja főzni a levest. Mondta ezt még tegnap este. Aztán valahogy úgy alakult, hogy felettem a levest főni s amikor az izesitesre került a sor a főszakács is megjött, beízesitette, majd x idő elteltével megkavarta és voala kész :) 
 Na ez az x idő alatt a kiskukta is belecsapott a sűrűjebe és meki látott a kihívásnak. Mégpedig a  “Remek joghurtos,, sütemenynek. Amit megfeleztem a mennyiségek tekintetében, mivel kettőnknek nem kell annyi, avagy mint ahogy az élőző kép is mutatja fogyozunk. 
 Hát nem volt valami nagy bizodalm hozzá, így ha már más is kipróbálta a s"bodag" lett hát tegyünk bele meggyet. Az majd csak nem rontja el. 
 S tatam nem jött feljobban hiába a sütőpor s a felvert tojáshab. Egyszer ilyet is sütöttem recept. De azért kopik!  :D
 

Az átalakítót recept: 
Külön fel értem a tojást cukorral 
8dkg/4 púpos evk cukor
3S-es tojás fehérje 
Külön kikavartam
3 S tojás sárgája 
1natur joghurt /125g
1cs sütőpor/ 12g /v 2tk
125g sütőmargarin
Liszten azért varialtam 
30dkg liszt/ 15 púpos evk liszt ha nagyon bodag akkor sok az eredetibe
Végül összekevartam-
Egy híg tésztát kaptam, ami nagyon nem tetszett,mert olyan piskota formát vártam tőle. Így egy fél meggybefőttet dobtam rá, mert másra nem volt idő a tojásfeherje miatt. A sütő elő volt melegítve, viszont a sütöm intelligens sütő. Amikor úgy gondolja akkor feljebb és feljebb veszi a hőfokot amikor úgy gondolja. Aztán hagy nekem is gondolkodási időt, hogy mikor vegyem ki, amit épp sütök. A sütés ma ebben az esetben 20percet vett igénybe. 
Aztán tatam az alja aranybarna lett a teteje világosabb, de a meggy Határozottan Nem Rontotta El :)  

1. recept- ehető 


2019. január 20., vasárnap

Lassan készülő hímzés

A "lassan készülő hímzés" ,avagy mindig valami új

Ha  nem lenne elég kihívás minden éveben terítő hímzés, könyv olvasás vagy új receptek kipróbálása, azért én mindig csinálok magamnak valami pluszt, nehogy legalább egy kihívást rendesen be tudjak fejezni.

Az a tervem (álmom), hogy másfél- két év alatt kinyomom ezt a hímzést, amit még 2016-ban vettem, mert megérte. Hát mondanom sem kell, hogy majd egy évbe telt mire kibontottam, és azzal a lendülettel vissza is tettem a csomagolásába, mert rá jöttem, hogy aki ezt meghímzi az meg is érdemli. Majd jó egy év kellett megint mire rávettem magam, hogy újra elő vegyem. Ezt a felelőtlen tettem előzménye az volt, hogy sikerült befejeznem egy készletet a számomra megálmodott időpont előtt. (Bár azóta se csináltattam, meg és adtam oda annak, akinek szántam, így mégis lemaradt, mint ajándék a kitűzött időpontban.) 
 Így felelőtlenül belecsaptam 2018 júniusában, ebbe a len alapú szúrós anyagú, motringolásra szoruló, gyapjú fonalas, kevert szálas technikával készülő orosz készletbe.

2018.június



2018.augusztus


2019.január

Ebben a hónapban úgy döntöttem, eleget pihent és megint újult erővel  belevágok a lecsóba :)

2019 kihívása:"Főzzünk valami ujjat"










2018. szeptember 29., szombat

Kihívás :)

Be kell vallani ebben az évben szembekerültem pár kihívással, viszont a múlt évi keresztszemesek közül az illatpárnát tudtam teljesíteni. A karácsonyi terítő tekintetében végre sikerült a mintát nem hogy kiválasztani, de újba beleszeretni, majd a mintát elhagyni s megint megtalálni. Így már "csak" meg kéne hímezni :) Az egy mukk tekintetében eljutottam a hideg beköszönte miatt a meghímzésig, de a párnává varrás még húzódik :D


 Ez évi másik kész hímzéseim, amit nem sikerült még bekereteztetni illetve megcsináltatni. De, ami késik nem múlik, így 2019- ben még ez is megtörténhet.





S elkezdtem egy nagyobb melót is, amit nem tudtam befejezni, de talán 2019-ben. 



2017. december 29., péntek

2018 KihÍvása


A 2018-as évre szánt 10 könyveim:

        Minipalota listája:
  1. Paula Hawkins- A víz mélyén
  2. Liz Fenwick- A tengerparti ház
  3. Alex Flinn- Csók, pont jókor
  4. John Green- A csillagainkban a hiba
  5. Jodi Picoult- Csodalány
  6. Jen Klein- Rádhangolva
  7. J.M. Darhower- Mindörökké
  8. Libba Bray- A látók
  9. Anne Eliot- Toplistás szerelem
  10. Komal Kant- Mire jó a rossz fiú?

    Jinibab listája:

    • Jill Mansell - Nem zörög a haraszt
    • Sarah Waters - A szobalány
    • Rosie Thomas - A kasmírkendő
    • Sam Christer-Stonehenge öröksége
    • Brandon Hackett (alias Markovics Botond) - Az ember könyve
    • Gerald Durrell - Családom és egyéb állatfajták
    • Mariolina Venezia - Ezer éve itt vagyok
    • P.G. Wodehouse-Halljuk Mr. Mullinert
    • Kvĕta Legátová - Szégyenlős szerelem
    • Dmitry Glukhovsky - Szürkület


    Cimpulusz listája:

    •  Albert Sanchez Pinol - Hideg bőr
    • 2.Böszörményi Gyula - Leányrablás Budapesten
    • 3.Calia Read - Elborulva
    • 4.Claire Contreras - Üvegszív
    • 5.Jane Corry - A férjem felesége
    • 6.Louisa Young - Drágám, tudatom veled...
    • 7.M.L.Stedman - Fény az óceán felett
    • 8.M.J.Arlidge - Ecc, pecc
    • 9.Miklya Anna - Jonás és a szürke hadsereg
    • 10.Okváth Anna - Más állapotok
    •  


     




2017. augusztus 1., kedd

Könyv

Sziasztok!

Az új felkérésre reagálva elkezdtem olvasni, bár én nem az évi 50 könyvet tűztem ki célul különböző megjelöléssel csak szimplán kíváncsiságból hogy ugyan hány könyvet is olvasok amúgy, mert magam bevallása szerit nem olvasok csak jegyzetet v. szakirodalmat.  

Eddig ezeket olvastam(elektronikusak):
  1. Borsa Brown- A maffia ölelésében (könnyed, romantikus)
  2. Anita Weaver- Vakon szeretni (romantikus, jobb kategória)
  3. Gina L. Maxwell- Elcsábítani Hamupikőkét  (könnyed romantikus)
  4. Clélie Avit- Itt vagyok (jobb kategória)
  5. Kiera Cass- Párválasztó(sorozat , 3+2+2 rész , királyfis romantikus,jó)
  6. Kiera Cass- Az Elit
  7. Kiera Cass- Az Igazi
  8. Kiera Cass- Párválasztó történetek 1. 
  9. Ben Brooks- Lolito (csak jó gyomrúaknak, kicsit vicces depis tini a milf esete)

2017. július 5., szerda

Hazassagi evfordulo

Sziasztok!

Ez a kis meglepetes mar evekota keszul s gondoltam a hazassagi  evfordulora epp megfelelo is lenne. Viszont az idopont eljott, az unneples elmaradt. A parna is eltunt a szalag is elfogyott s az unnepeltek sem tudtak teljes letszamban itt lenni. Valahol ez a parna tudott valamit mivel a heten megkerult s ma szalag is hasonlo veletlen modjan akadt a rovidaruban. Igy a nyari talalkozas alkalmaval sok boldogsagot, turelmet, kitartast es egeszeget kivanok ezzel a kis aprosaggal :) :*



2017. február 11., szombat

A mukk ami két évig kisért minket

Jelentem készen vagyunk!
Az átadást követően (mához egy hétre) feltöltöm a fotókat :) Mégis legyen már valami meglepetés.

2017 kihívása

2017- Kihívom ez évben minden keresztszemező társamat, hogy bökjünk:

1db. illatzsák (szabad témában, méretben, készre varrva)
1db. mukk (ebből azt hiszem mindenkinek van mit választani )
1db. karácsonyi terítő (80X80) kikötés nem megúszós hímzés, avagy nem lehet egyszínű

Úgy vélem mindenkinek van min elgondolkodni, tervezni s leginkább az idejét beosztani, mert nem lesz azt hiszem ez évben se könnyű.



Mindenkinek jó munkát kívánok! 
 
 
 
 Már két éve, ahogy megjelent az újság s mindig megdobogtatja a szívem ez a minta.

 
Ezt januárban kezdtem el, mert elkezdtem keresztszemes újságokat nézegetni terítő ügyben, végül beleböktem ebbe.


 

Amiket 2016-ban csináltam

 Egy kis gobelin.
Csak, hogy legyen egy gyors sikerélményem :)


Muszáj volt a kapott készlet átvariáljam, hogy ne csak képeim legyenek. S igen ez szerelem :) Bár ahogy elkészült valamelyik doboz aljára került szegény, amit orvosolni kell.

Anyukámnak csak úgy :)


Megvarrtam a díszpárnát a horgolásnak,amit tesómtól kaptam, s jelentem ott csücsül a szobámban :)

 Az első hímzéseim egyike keresztszemesből, így épp ideje volt megvarrni a párnát :)

 S ha már évekkel ezelőtt vettem barna anyagot, hogy varrjak díszpárnát, most hogy van egy varrógépem neki is estem a maradékokat összeállítani. Még van hova fejlődjek, de elégedett vagyok azért a teljesítményemmel :)


 Illatzsákra való rátét, ami még várja, hogy készen legyen.

 Nincs is szebb nyári program, mint nyaralás alatt megpihenni egy kézimunka boltban.


S amit a nyaralásra is magammal vittem, hogy befejezzem, persze nem sikerült. Így mukk lett belőle :(
Pedig mennyire illett a vízparti hangulathoz :(


 


2017. február 10., péntek

2016 Kihívás- Kötény

A kötény időben elkészült és nyáron az ünnepélyes átadás, csere is megtörtént :)










2015. december 29., kedd

2016 kihívása


Sikerült befejezzem az év utolsó napjaiban a tigrist.
 Az ez évi hímzéseim száma azt hiszem túl tesz az eddigieken. 
Ami a legszebb, hogy amit beterveztem nagy nehezen, de sikerült.

                  A karácsonyi ajándékaim közül egyet sikerült ki is hímezni.

2015. december 15., kedd

Karácsonyfa díszek

Sikerült dec. 6-án este befejezzem a karácsonyfa díszeket, hogy még át tudjam adni az utazás alkalmával :) és sikerült! Nagyon büszke vagyok magamra. Bár a kihívást még nem teljesítettem! Az a fránya MUKK!!!!!!! Az még várat magára akárcsak az előbb említett díszekről is a fotók, mert csináltam egyet róluk, de azt a képet úgy el tettem :D

2015. november 1., vasárnap

3 dísz :D

 A karácsonyfadíszek


Sürgősen neki kell álljak a három dísznek. Nem tudom milyen mintát válasszak, így most a gépemen, az újságokban és a neten is nézelődöm, hogy homlokon csókoljon az ihlet.

Konyharuha

Hihetetlen, hogy kész

Nem hittem, hogy idén még végzek ezzzel a konyharuhával. Nem csak azért,mert sikerült nagy mintát válasszak hanem, mert mindig úgy eltettem a hozzátartozó fonalakat illetve mintákat az anyag mellől, hogy mire megtaláltam az maga volt a kihívás :) DE SIKERÜLT! Épp időben ahhoz, hogy még ne gyűlöljem meg hímezni, mert annyiszor visszakellett bontsam, hogy az már kiboritó. Viszont áldom az eszem, hogy előtte vartam meg az anyagot, így azt már csak megg kell erősíteni itt-ott hogy a mosásnál is jól bírja.



2015. augusztus 4., kedd

Füzetborító

Havi jelentés


Nyár, avagy a második kihívás teljesítése :D






Jelentem nem volt egyszerű szülés. A hímzéssel nem is volt gond, de a varrás... Megvartam nagy nehezen, majd a főpróbán elvérzett. Szó szerint kihízta. 
Egy egy miliméter hiányzott mindenütt... ÁÁÁÁÁÁÁ.....
Még jó hogy hagytam benne anyagot, így csak újravarrni kellett, na igen CSAK!
Alaposan megizzasztott, nem csak azért mert tiszta ideg lettem, hogy elb...sztam, de az időjárás sem kedvezett a szobában, továbbá lelkes nézőközönségem is akadt a kis szobában, na ez az amitől amúgy is teljesen kikattanok. 
Bénázás közben ezerrel figyelik mit csinálok...
Persze, hogy nem lett olyan mint elsőre, pedig az ott volt :(
 De csak nem vághatok le a füzetből !? Mondjuk, ha más fajta lett volna, tutira megszabom!

NA, DE BÜSZKE VAGYOK RÁ!
KÉSZ!