2015. december 29., kedd

2016 kihívása


Sikerült befejezzem az év utolsó napjaiban a tigrist.
 Az ez évi hímzéseim száma azt hiszem túl tesz az eddigieken. 
Ami a legszebb, hogy amit beterveztem nagy nehezen, de sikerült.

                  A karácsonyi ajándékaim közül egyet sikerült ki is hímezni.

2015. december 15., kedd

Karácsonyfa díszek

Sikerült dec. 6-án este befejezzem a karácsonyfa díszeket, hogy még át tudjam adni az utazás alkalmával :) és sikerült! Nagyon büszke vagyok magamra. Bár a kihívást még nem teljesítettem! Az a fránya MUKK!!!!!!! Az még várat magára akárcsak az előbb említett díszekről is a fotók, mert csináltam egyet róluk, de azt a képet úgy el tettem :D

2015. november 1., vasárnap

3 dísz :D

 A karácsonyfadíszek


Sürgősen neki kell álljak a három dísznek. Nem tudom milyen mintát válasszak, így most a gépemen, az újságokban és a neten is nézelődöm, hogy homlokon csókoljon az ihlet.

Konyharuha

Hihetetlen, hogy kész

Nem hittem, hogy idén még végzek ezzzel a konyharuhával. Nem csak azért,mert sikerült nagy mintát válasszak hanem, mert mindig úgy eltettem a hozzátartozó fonalakat illetve mintákat az anyag mellől, hogy mire megtaláltam az maga volt a kihívás :) DE SIKERÜLT! Épp időben ahhoz, hogy még ne gyűlöljem meg hímezni, mert annyiszor visszakellett bontsam, hogy az már kiboritó. Viszont áldom az eszem, hogy előtte vartam meg az anyagot, így azt már csak megg kell erősíteni itt-ott hogy a mosásnál is jól bírja.



2015. augusztus 4., kedd

Füzetborító

Havi jelentés


Nyár, avagy a második kihívás teljesítése :D






Jelentem nem volt egyszerű szülés. A hímzéssel nem is volt gond, de a varrás... Megvartam nagy nehezen, majd a főpróbán elvérzett. Szó szerint kihízta. 
Egy egy miliméter hiányzott mindenütt... ÁÁÁÁÁÁÁ.....
Még jó hogy hagytam benne anyagot, így csak újravarrni kellett, na igen CSAK!
Alaposan megizzasztott, nem csak azért mert tiszta ideg lettem, hogy elb...sztam, de az időjárás sem kedvezett a szobában, továbbá lelkes nézőközönségem is akadt a kis szobában, na ez az amitől amúgy is teljesen kikattanok. 
Bénázás közben ezerrel figyelik mit csinálok...
Persze, hogy nem lett olyan mint elsőre, pedig az ott volt :(
 De csak nem vághatok le a füzetből !? Mondjuk, ha más fajta lett volna, tutira megszabom!

NA, DE BÜSZKE VAGYOK RÁ!
KÉSZ!
 

Kiállítás



A különdíjas
Nekünk ennél jobban tetszett :S 
A mintaválasztás és a munka egy plakát, festmény érzetét adta.
CSAK ÍGY TOVÁBB!
Elfogott az érzés hogy meg kéne hímezni, és ez a lényege nem?
1. helyezett
Ezüst, arany pirosra piros... kifolyt a szeme mire végzett ezzel, bár én ezt az energiát más képre fordítottam volna. 



 2. helyezett
Ez ott volt :) Róma témába jobban tetszett,de kivitelbe ez győzött.



3. helyezett
Strassz és csillogás, gyönggyel fűszerezve.Hát nekem másik képe jobban tetszett, ez sokk volt.


Akinek van még kedve mazsolázni, itt találja a többi fotót:


http://www.rovidaru.com/index.php?pg=gallery&folder_change=18 

 Az én kis szerzeményeim

HAJRÁ!!!!!!!!!!!!!! :D





 

2015. június 5., péntek

Helyzetjelentés

A helyzet az,hogy nem állok sehogy nem böktem már jó ideje és enyhén szólva ez szégyenletes. De ami késik nem múlik! Pár hét és rámtör a nagy szabadság és akkor neki is esek a kitűzött céloknak! Jelentem a füzet borító készítéshez mindenem meg van már az anyag, a minta, a fonál, a hímzővászon és nem utolsó sorban a varrógép már csak össze kéne hozzam.

2015. március 16., hétfő

Könyvjelző és a MUKK


Jelentem készlettem! Azt hittem soha nem lesz kész, már arra is gondoltam, hogy félbe hagyom és belekezdek mondjuk egy konyharuhába vagy könyvborítóba. De mivel egy rendes füzetet sem találtam, s a konyharuhának semtaláltam semmi értelmeset így aztán szépen lassan folytattam a könyvjelzőt :) De a munkának meg lett a gyümölcse. A plastic nem volt olyan vészes , viszont a tömött mintát kontúrral fűszerezve nem ajánlom senkinek, aki gyors sikerélményre vágyik.
A zöld kontúrral nem vagyok teljesen elégedett a készlet szempontjából, de már ha akartam se bírtam volna kibontani így maradt az eredeti tervek szerint. Egy változtatást azért tettem és az a varrásra szánt fonál és a bojt kapcsán történt, mert sajnáltam az Anchor fonalat ilyenre elcseszni így egy Venus-t kapott helyette, hosszabb zsinórral :)





2015. február 21., szombat

2015. február 16., hétfő

Könyvjelző

Eljutottam odáig, hogy kiválasszam a könyvjelzőt, amin már lassan két hete fekszem. Sajnos annyi munkám volt, hogy enni, írni és aludni jártam haza. Mivel vasárnap este sikeresen befejeztem az adminisztrációkat, így belecsapok a lecsóba. Kifejezetten sikerélményre vágyva választottam a készletet, bár a műanyag kanava azért kihívás lesz önmagában is úgy vélem jelenlegi álláspontom szerint. 




  
Nagyon faszántosat akartam ezért választottam ezt, de minél többet nézegetem annál jobban azt érzem hogy áldásnak fogom érezni, ha kész leszek vele :D S még csak a fonalak besorolásánál tartok :D :D :D Továbbá csatlakozom az előttemszólóhoz, miszerint ajánlatos olyat választani, ahol nincs sok kontúr :D DE JÓ LESZ! :)

2015. február 1., vasárnap

ÚJ ALBÉRLET

SZIASZTOK!

             Megérkeztem az új helyre! Első dolgom volt az internetelérhetőség létrejöttének problémáját megoldani, így aztán megint elérhető vagyok minden téren és én is elérek minden szükséges információt :)
             Jelentem már tudom mit fogok hímezni, kihívás lesz mert még ilyet nem csináltam, de ezt is ki kell próbálni egyszer. Aztán az is lehet, hogy rákapok az ízére :)

2015. január 30., péntek

Helyzetjelentés

Sziasztok!

         A változatosság kedvéért megint csak semmit sem tudok felmutatni, ami azt jelenti, hogy nekem pláne nagy teljesítés lesz a 2015 -ös KIHÍVÁS.
          Jelentem 2015 febr. 1- el új helyre költözöm, így a minipalota új köntösbe öltözhet. Megpróbálok nem minden kacatot felhalmozni, ezzel pénzt és további költözési problémákat megelőzni. Ezek alól persze kivételek az epres konyhai holmik és a keresztszemes hímzések, amiket rövididőnbelül haza is fogok vinni a beszerzéseket követően, és maradni a legszükségesebb dolgoknál, mint például egy félbemaradt munka befejezése.
           Mivel sikerült mindenemet elhopponálni, elvarázsolni, elvitetni így aztán a következő az, hogy próbálom beszerezni az első kihívásomhoz szükséges alapokat a romantikos buszos utazás előtt, mivel ott úgy érzem lenne időm mit bökni, hímezni. 
            Ha nem jelentkezem akkor épp azon vagyok, hogy minden szálat elvarjak, ami még maradt a kis életem terén. Legkésőbb márciusban jelentkezem.