2018. szeptember 29., szombat

Kihívás :)

Be kell vallani ebben az évben szembekerültem pár kihívással, viszont a múlt évi keresztszemesek közül az illatpárnát tudtam teljesíteni. A karácsonyi terítő tekintetében végre sikerült a mintát nem hogy kiválasztani, de újba beleszeretni, majd a mintát elhagyni s megint megtalálni. Így már "csak" meg kéne hímezni :) Az egy mukk tekintetében eljutottam a hideg beköszönte miatt a meghímzésig, de a párnává varrás még húzódik :D


 Ez évi másik kész hímzéseim, amit nem sikerült még bekereteztetni illetve megcsináltatni. De, ami késik nem múlik, így 2019- ben még ez is megtörténhet.





S elkezdtem egy nagyobb melót is, amit nem tudtam befejezni, de talán 2019-ben.