2014. augusztus 7., csütörtök

Hímzéstervek



A nagy falat
 Inkább nem mondom el milyen régóta várja, hogy elkészüljön.
Az első faliképem, a legnagyobb célkitűzésem, amit a mindig arrébb teszek hátha akkor nem látszik a sikertelenségem illetve majd elkészül.

Itt tartok 2014.augusztus
Azt hiszem ezzel önmagába ellenék stratégiájában darabig, de kalap valami Kis sikerélmény nekem is kell.


Almaszedők
Rájöttem nem szeretek gobelint hímezni, szegény ezért ellenszavazat nélkül halad évek óta ez meg az előzőnél is régebbi szerzemény.  Ez már akkor porosodott, amikor a négy évszak meg az elmémben meg sem született.  De egyszer bekereteztetem, ha a kész lesz.



Az új felindulás (pipa)
Találtam egy nagy arckrémes doboznyi levendulát és egyből kerestem a mintát hozzá, hogy illatzsák készülhessen belőle. Már csak fonál, anyag és némi hímzés hiányzik a varrás előtt: D

Pár nappal később így néz ki a terv :)


Epres vagy teak tálcabetét?
Inkább legyen baj, a kettő egyszerre: D Már csak a mintát kell megtalálni amiben egyesül az álom.



Házi áldás 2.
A múlt héten ezt a házi áldást találtam, de nem akart ráférni az anyagra, pedig én ezt akartam meghímezni. Meg is hímeztem egy rövidebb házi áldást nehogy üres maradjon az anyag. Mégse foghat rajtam ki egy darabka szövet?! Na de a fantáziám mégsem hagyta nyugodni az első minta, így csak rápréselem egy másik ugyanakkora anyagra mint, amit először kitaláltam. Mert hát olyan vagyok, mint  a gyerek: - ÉN AZT AKARTAM!



Beletelt jó két hétbe, de megérte a munkát :)




Hosszú ideje feküdt a fiókban ez a készlet mivel a mintaívét valahova elkavartam.
Viszont most, hogy segítségre leltem ebben fellendülve folytattam a megkezdett hímzést.
Az elfelejtett, elkezdett készletekben nagy örömet lel az ember nem csak újnak minősül, de gyorsabban készül el. 

2014. augusztus 6., szerda

Maci

Boldog Születésnapot!


                  Tusi szülinapjára kész is lett a macika, csak ép ide feltenni került sok időbe :)


           A múlt heti művemet is bemutatom. Most,  hogy rám tört az a fene nagy szabadság :) talán hímzek is egy kicsit :)



2014. március 22., szombat

Itt a tavasz!

Itt a várva várt tavasz. Mondanom sem kell, hogy mennyire vártam a napütést. Főleg a reggeli órák világosságát élvezem, de hát ez sem fog sokáig tartani.  Az óra átállítás lassan a nyakunkon van és nem tehetünk ellene semmit. Remélhetőleg kárpótolni fog a nappali jó idő. Nem sok minden történt legutóbbi írásom óta, úgy is fogalmazhatnék, hogy semmi. De azért nagyon keresve egy valamit mégis feltudok mutatni és az pedig a micsurinkertem. :)


A mangó úgy tűnik szereti a helyét a szekrény tetején :D Csak a kép kedvéért tettem a többi közé :)



     Na igen, a süti! Csinálta megy adag muffin tésztát. Kedv csináló, betegség űző sütikének indult. Na meg, hogy kipróbálom a "fodrosszélűőzgerinc" formámat, amit szülinapomra kaptam a kollégáktól. De a sütő ma is tréfás hangulatban volt. Így most már tuti, hogy ebben a lakásban nem sütök semmit a sütőben. (Ezt máskor is megfogadtam, de hát mindenki a hibáiból tanul. Ez az én tanulópénzem.)
     A muffinok átsültek bár kissé világosak, még így kétórányi hőkezelés után is, amit a sütő követett el. Az a bizonyos formában készülni vágyott tészta adag, viszont csak a külső rétegében szilárdult meg. Mindent elkövettem vele, amit anyukám mentőakcióiból sajátítottam el, de a végeredmény így is a kukában kötött ki. Így a sütiforma várja a következő akciót.


Élvezd az életet! Én is azt próbálom :)

"Élvezd...
Hogyha rontottál tanulhatsz belőle,
Ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség,
Nem baj, ha nem sportolsz, lehet fél egészség,
Élvezd az életnek minden egyes percét,
Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék.
Élvezd a napsütést, hogy éppen nem esik,
Élvezd a munkát, tudod, hogy az nemesít,
Élvezd..."


http://www.youtube.com/watch?v=UrGS9EARHRc&list=RDUrGS9EARHRc#t=0

2014. február 23., vasárnap

Én is kertet kerteltem :)

Krókuszok

Mangó

 Játszintok

Mandarin ültetvény :D


A magóról egy hónap dédelgetés után már letettem, hogy kihajt fel is tettem a szekrény tetejére azzal a gondolattal: Jó helyen vagy, ha eddig nem keltél ki rohadj ott! Ne is lássalak. Tegnap este már a cserép is bántotta a szemem a szekrény tetején, el is döntöttem másnap kiteszem az erkélyre. Ma levettem megkegyelmezve neki, hogy mandarin magokat ültessek bele. Mi a AAAAAAAA? Egy egész szép hajtás levelekkel! :D Örömömben el is ültettem a mandarin magokat és meglocsoltam a növényeket :D Avagy a lusta kertész lány/ háziasszony újabb felbuzdulása.

2014. február 14., péntek

Sütöttem!!! :D

Bálintok napjának alkalmából úgy gondoltam megérdemlem, hogy kényeztessem magam. Az első ötlet az volt jutalomként elmegyek a szoliba, de mivel zárás után jöttek az utolsó gyerekért - péntek alkalmából-, így mérgembe felszálltam az első buszra és elfelejtettem az ajándékomat. :( Így aztán mikor hazaértem előkaptam a fagyóból egy levelestésztát a kamrából egy pizzakrémet némi megszáradt sajtot a hűtőből és elkezdtem alkotni :) Mini pizzák szív alakban és sajtos szív a végeredmény :)


2014. február 11., kedd

Célkitűzések

Jó ideje nem hímeztem már semmit így épp itt az ideje, hogy hirtelen felindulásból elkezdjek egyet.